Arany Napok- 2016- Cifrakert

Szeptember 10-én Hagyományőrző felvonulással kezdődött a Nagykőrösi Arany Napok a XIX. századi hagyományok jegyében. A Cifrakertbe érkezve Dr. Czira Szabolcs polgármester, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a Ceglédi Fúvószenekar és Majorett csoportja, valamint a Pomázi Hagyományőrző Tűzoltó Egylet adott ünnepi műsort. A nap telis tele volt még programokkal, fellépett a Zanzibár együttes, majd késő este Kállay Saunders Band élő koncertjére tombolhatott a közönség, a kiszínpadon a Fésűs Trió Cifrabulija is fergeteges hangulatot teremtett. A kísérő programok mint a városnéző kisvonat, a lovasfogat, filléres könyvvásár, Arany Irodalmi Kávéház, Magyar Hadkiegészítő Parancsnokság Honvéd Toborzó Irodájának kitelepülése, fegyverek, egyenruhák kipróbálása, a Magyar Posta kitelepülése, fafaragás, vidámpark, póni lovagoltatás és még sorolhatnánk a véget nem érő lehetőségeket, szintén nagyon népszerűek voltak. 

 

Az Arany-Napok második napján, szeptember 12-én volt főzőverseny, fellépett a visegrádi Primavera Táncegyüttes, majd hatalmas érdeklődés közepette mutatta be bűvész show-ját Franz Koffer, amit a Szent György Lovagrend középkori harcászati bemutatója követett. A nagyszínpadon fergeteges koncertet adott Dolhai Attila, aki gyorsan belopta magát a közönség szívébe. A Nagykőrösiek Nagykőrösért-díjat idén öten vehették át Bencsik Géza kuratóriumi elnöktől és a kuratórium tagjaitól. 

Késő délután is számos program várta az érdeklődőket, este pedig megérkezett a Karthago.

Mint ahogyan képeink is mutatják, hatalmas tömegeket mozgatnak meg a Cifrakertben megrendezett programok.